2025. márciusában pályázatot nyújtottunk be a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” (2025.) pályázati felhíváson „Gépbeszerzés zöldterületek gondozásához a Tenkes Völgye Egyesületnél” címmel. A pályázat lebonyolítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el. Pályázatunkat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer (NIR) 2025.03.16-án FCA-KP-1-2025/3-001565 számon befogadta.
„A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket.”

Bisse Község kétszáz fős zsákfalu, összetartó helyi közösség, folyamatosan bővülő az ország más részeiből érkező új betelepülőkkel. A Tenkes Völgye Egyesület célja a lakóközösség örömét szolgáló, a zöld területek fejlesztése mellett azok karbantartása, a XXI. századi környezeti változásokra reagáló lehetőségek bemutatásával.
A „Gépbeszerzés zöldterületek gondozásához a Tenkes Völgye Egyesületnél” pályázatunkkal egy lakóövezeti használatra ajánlott, nagy teljesítményű, helyben megforduló, ClearCutTM vágóasztal technológiával működő fűnyíró traktorra pályázunk.
A pályázat célja

A község lokalizációja Pécs-Harkány-Siklós és Villány közelségéből adódóan kiváló. A Máriaút részeként ideális a nyugodt lakókörnyezet mellett a szabadidős kikapcsolódások megvalósítására és a helyi természeti értékek megismertetésére.
Az Egyesület távlati célja az útmenti fasorok későbbi rehabilitációjával és helyreállításával. Új szakaszok telepítésével mind az idelátogatók számára, mind a helyi
közösség számára aktív pihenésre és kikapcsolódásra szolgáló környezetet szeretnénk kialakítani. Ezen felül célunk a klímaváltozás okozta túlmelegedések enyhítése is.
Eszközbeszerzés

Az Egyesület saját, illetve helyi lakosoktól kezelésébe kapott zöldterületek fenttartási munkáiban szeretne hosszútávú segítséget nyújtani. Jelenleg a telekméretek 2000-8000 m2 között változnak. Az éven belüli többszöri fűnyírás a hagyományos kézi technikákkal nem, vagy csak komoly fizikai munkával oldható meg.
A mezőgazdasági méretű eszközöknek az adott telkek nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthetők. A magánterületeken a zöld felületek ápolása az idősödő korosztály számára nehezen ill. sehogy sem kerül biztosításra. Ebben tud segítséget nyújtani a Tenkes Völgye Egyesület által beszerzendő és üzemeltetendő új széles vágóasztallal rendelkező, mulcsozásra alkalmas nagy teljesítményű HUSQVARNA Z 242 F ZERO TURN kerti traktora. A folyamatosan karbantartott területek tovább javítják a helyi közösség megítélését és az Egyesület szabadtéri rendezvényei számára megfelelő teret biztosítanak.
A pályázat elbírálásának várható időpontja: 2025. május vége
További pályázatainkról itt tájékozódhat.
